Azután szólt a sokasághoz is: Amikor látjátok, hogy felhő támad nyugatról, mindjárt azt mondjátok, hogy eső jön, és úgy lesz. Amikor pedig déli szél fúj, azt mondjátok, hogy hőség jön, és úgy lesz. Képmutatók, a föld és az ég jelenségeit felismeritek, e mostani időt miért nem tudjátok felismerni? De miért nem ítélitek meg magatoktól is, hogy mi a helyes? Amikor ellenfeleddel az elöljáró elé mégy, még útközben igyekezz megegyezni vele, nehogy a bíró elé hurcoljon, és a bíró átadjon a börtönőrnek, a börtönőr pedig tömlöcbe vessen téged. Mondom neked, nem jössz ki onnan addig, amíg meg nem adod az utolsó fillért is. (Lk 12, 54-59)
Lovasi András a Kispál és a Borz egyik dalában így énekel: pedig akkor még jelentést kutattam jelenségben… Vagyis mindazt, ami történik, még úgy figyeltem, mint aminek önmagán túl mutató jelentősége van- amivel mintha valaki jelezni akarna valami fontosat. Aztán persze egy idő után már nem kutatjuk ezt a fontosat, csak élünk a mindennapokban. Jézus épp arra figyelmeztet, hogy ne hagyjuk el ezt a keresést, hogy vegyük észre, hogy ami történik, az jellé válhat számunkra. A nyugati (a Földközi tenger felől érkező) szél esőt jelez, a keleti, sivatagi szél forróságot. Ha a természet jeleiből tudunk olvasni, miért nem tudjuk az Isten jeleit észrevenni? Mindenre ami történik velünk, és mindenre, ami tőlünk származik – szavainkra és cselekedetünkre- tekintsünk úgy, hogy az Isten számára fontosak, nem csak úgy véletlenül megtörténnek. Minden, ami történik velünk, Isten figyelmeztetése: fontos vagy számomra, figyellek, nincsenek előttem rejtett mozdulataid! Épp ezáltal kap méltóságot minden döntésünk: még van esélyünk, hogy figyeljünk magunkra, hogy kibéküljünk másokkal, hogy hozzá idomuljunk az Istentől kapott békességhez.
Ámen.
